Moszkvics, Volga...boldog idők!

Ma láttam egy IGAZI, MŰKÖDŐ, PIROS MOSZKVICSOT a Lövölde térnél! Uram,add , hogy még lássak vagy mentsek egy igazi Volgát és akkor boldogan halok meg ;-)))). Már bánom, hogy nem fényképeztem le, lehet, hogy visszamegyek...;-)

Régen olvastam verseket, imádságokat. Néha egészen szomjazok rá, és ha megfog valami, forgatom magamban. Pedig a versekről sokszor eszembe jutnak azok az ügyetlen pillanatok,amikor főiskolásként a művészeti szakosokkal igazi művészekre jellemző estéket töltöttünk együtt (bor, sör, dohányfüst, nagy filozófikus gondolatok és szavak) és csak lapultam csendben, mert én csak élveztem a verseket, de semmi mélyenszántó gondolat, kritikus megjegyzés nem volt,amit hozzá tudtam volna fűzni. Miért volt jó a vers? Nem tudtam én sem évszámot, sem stílust behatárolni, elemezgetni sem. Egyszerűen csak jólestek a szavak ,képek, gondolatok, vagy csak maga a hangzása a versnek.A műértők (már ,ha azok voltak) között, mint műélvező ültem. És mint a kisiskolás,aki felelet előtt lapít a padban fohászkodtam: csak fel ne szólítsanak! Azaz meg ne kérdezzék a véleményem, mert akkor kínban leszek.
Ráadásul néha azt érzem, hogy azzal, hogy az ember kiválaszt egy verset és felvállalja azt, valamit legbelül mutat meg magáról/magából: bizalom kell hozzá.

Kezembe akadt a Szent István társulat imakönyve,amit a Papság évére adtak ki. Kimondja a szavakat,amit talán az ember -főleg, ha főállású szolgálatra készül pl. lelkész- is megfogalmaz százszor, hangulatot fest,amit átéltünk vagy hozzásegít megfogalmazni olyan kéréseket, panaszokat,gondolatokat,amit addig nem tudtam megfogalmazni, csak éreztem. Habár nem vagyok(vagyunk) katolikus papok, sok érzéssel mégis azonosulni tudunk.
Egyszerűen lenyűgöz a következő ima őszintesége:



Michel Quoist: A pap vasárnap esti imája

Uram, ma este egyedül vagyok.
A templomban lassan elült a zaj.
Mindenki hazatért;
Én is hazajöttem,
Egyedül.

Menet közben találkoztam a délutáni sétálókkal.
Egy mozi előtt haladtam el,
honnét a tömeg kifelé özönlött.
majd utam a kavéház előtt vitt el,
amelynek teraszán a vasárnap estét próbálták
fáradtan még megtoldani páran.
A járdán játszadozó gyermekekbe botlottam,
Virgonc kis kölykökbe;
Mások gyermekei. Az enyéim nem lehetnek soha.

Íme, előtted állok, Uram,
Egyedül.
Terhes a csönd,

És nehéz a magány.

Harmincöt éves vagyok, Uram,
A testem éppen olyan, mint másé.
Két kezem van a kemény munkára,
S a szívem szeretet után vágyik,
De én mindezt neked adtam,
Mert szükséged volt rám.
Mindent neked adtam...de ma mindez nehéz...
Nehéz neked megőrizni a testet, amely ma más
testnek kínálná fel magát.
Nehéz mindenkit szeretni,
és önmagamnak senkit meg nem tartani.
Nehéz melegen megfogni egy kezet,
anélkül,hogy azt önmagamnak
örökre megtartaném.
nehéz felébreszteni a szeretetet,
-és mégis teljesen csak a tiéd maradni...
nehéz mindenkinek mindene lenni,
- és önmagam számára csak semmi és senki.

Nehéz olyannak lenni, mint a többiek,
- és a többiek közt mégis más maradni.
Nehéz mindig csak adni,
és soha nem kapni senkitől semmit.
Nehéz mindig máshoz közeledni,
ha nem közeledik felém soha senki.
Nehéz minden mások bűnét,terhét hordani,
amikor nemet mondani nem szabad soha.
Nehéz örökké mások titkát őrizni,
ha a magunkét nem oszthatjuk meg soha senkivel.
nehéz mindig mást bátorítani, segíteni,
ha mi magunk soha nem lassíthatjuk le
a lépteinket.
nehéz mindig a gyöngéket támogatni,
ha önmagunk senki vállára
nem támaszkodhatunk.
Nehéz egyedül lenni,
egyedül mindenki előtt.
Egyedül a Világ színe előtt,

a szenvedés előtt,
a halál előtt,
és a bűn előtt.

***
Nem vagy egyedül,fiam.
Én veled vagyok,
mert én te vagyok.

Szükségem volt a te emberségedre,
ogy Megtestesülésemet
és Megváltásomat tovább folytassam.
Öröktől fogva választottalak,
mert szükségem van rád.
Szükségem van a kezedre,
hoyg továbbra is áldhassak,
Szükségem van az ajkadra,
hogy tanításomat hirdethesem,
Szükségem van a testedre,
hogy szenvedjek továbbra is,
Sziükségem van a szívdre,
hogy szerethessek továbbra is.
Szükségem van rád,
hogy üdvözítő munkámat tovább folytassam.
maradj velem fiam...

***

Előtted állok,íme, Uram.
Íme ,a testem,
Íme, a szívem,
Íme,a lelkem!
Tégy elég naggyá, hogy felérjek a Világ magasáig,
Erőssé, hogy terhét bizton hordozhassam,
tisztává,hogy ölelhessem anélkül,
hogy lekötném önmagamnak.
Tégy találkozások helyévé,de csak átmenetileg;
Végeláthatatlan úttá,amelyen senki meg nem áll,
hol emberit nem talál,s feléd siet tovább.

Uram, ma este,amikor már minden csöndes
és csak a szívemben érzem
a magány keserű marását,
Amikor az emberek gondja emészti lelkemet
és én képtelen vagyok kielégíteni őket.

Amikor az egész világ nyomorúsága
és bűne nehezedik a vállamra teljes súlyával,
újra IGENT mondok Neked.
nem könnyű kacagással, hanem csöndes,
alázatos, tudatos elhatározással,
Színed előtt egyedül,Uram,
A békés esti csöndben.

Ti vagytok a tanúim - így szól az Úr -, hogy én Isten vagyok.

2010.07.04. Székesfehérvár/Fehérvárcsurgó




Sokáig hittem a történelemkönyveknek. Ki az, aki ne tenné ezt? Ki az, aki 5. osztályos tanulóként vagy akár középiskolában leállna vitatkozni a tanárával, hogy a történelemkönyve nem mond igazat. Persze hallottam a szüleimtől- főleg a XX. Századi történelemről- hogy nem fedi a valóságot, de hát ha egyszer a tankönyvek és a tanárok azt írják és tanítják!
Aztán egy nap a nagymamámnál ebédeltem és miközben mosogattunk a rádiót hallgattuk. A riporter éppen egy emberrel az Oroszországba vittekről beszélt s az ottani helyzetről. Éppen azt ecsetelte hogy nem is igaz az az állítás miszerint rosszul tartották őket. Persze volt olyan is, de a többségben normális körülmények- étel – ital - tisztálkodási lehetőségek - voltak. És egyszer csak azt hallom amint a nagymamámnak kiszalad a száján: persze volt elég svábbogár a matracunkban reggelire.
Döbbent csend. A mosogatókendő megállt a kezemben. Főleg azért, mert a nagymamám sohasem beszélt arról, hogy ő is volt kint. És ahogy ott ültem egy percig sem volt kétség kinek adok igazat: a rádióban beszélő embernek vagy a nagymamámnak. A nagymamám hiteles volt számomra, hiteles tanú. Nem csak azért mert a nagymamám volt, hanem azért is mert tudtam hogy ott volt és saját szemével látta a helyzetet.

Ki látta és ki hallotta a kérdése a mai igénkben szereplő embereknek is. Isten és népe szemben áll a többi néppel és azok azt kérdezik: ti azt állítjátok, hogy a ti istenetek az egyetlen Isten, aki uralkodik mindenen, és aki megszabadíthat bárki hatalmából, de ki tudja ezt bebizonyítani? Ki látta? Ki hallotta? És ekkor így szól Ézsaiáshoz Isten:

Hozd ki a népet, amely vak, pedig van szeme, és süket, pedig van füle! Gyűljön össze minden nép, gyülekezzenek össze a nemzetek! Ki tudja közülük megmondani és tudtunkra adni, hogy mi volt régen? Állítsák elő tanúikat, igazolják őket, hogy aki hallja, azt mondja rá: úgy van!

Isten azt mondja: ha nyilvánosan megvádoltak legyen teljesen nyilvános a per! Gyűljünk össze és amilyen nyilvánosan megvádoltak, olyan nyilvános legyen az ítélethirdetés is. Engem vádolnak, és te mit teszel Izrael? Gondold csak át, amit eddig átéltél velem! Nem átéltél-e csodákat, nem volt-e meg mindig a napi betevőd? Nem világítottam-e éjjel neked, amíg vándoroltál, vagy nem voltam-e felhő, hogy árnyékoljak nappal? Nem látod-e, hogy míg hatalmas birodalmak jönnek létre, mint Babilónia vagy Asszíria és tűnnek el, te a néhány ezer főből álló nép még mindig a föld színén vagy, mert megőriztelek? Nem voltam-e nagyobb a tűzvésznél, a viharnál, a szárazságnál? Nem láttad-e hogy ezek mind kezemben vannak, én irányítom őket? Én nem véghetem meg magam, te mit lépsz? Nem kellene elmesélned a körülötted élőknek vagy a közötted élő jövevényeknek miket éltél át? Nem kérek tőled semmi extrát, csak azt, hogy mesélj rólam. Hogy kértelek: mesélj rólam és arról, hogy mit éltél át velem, meséld el a fiaidnak, a fiaid fiainak. Most itt állsz a többi nép előtt, akik azt kérik, hogy bizonyítsd be, hogy én vagyok az egyedüli és legnagyobb Isten és Úr, s Te hallgatsz?

Talán nekünk is nekünk szegezik a kérdést akár nyíltan, akár az életünket figyelve: valóban azt hiszed, hogy Isten, Jézus Krisztus az egyedüli Isten, aki kezében tartja a világot és uralkodik benne? Ha körbenézünk nem egyértelmű, hogy Jézus Krisztus az Úr, aki a legnagyobb és uralkodik mindenen. Nem csak a nem keresztények, de sokszor mi is nagyobbnak látunk dolgokat, mint Isten. A bank fenyeget, a pénz nagy úr és hiába lengetném a Bibliát az otp-s kisasszony szeme előtt akkor is be kellene fizetnem a részletet. Az életemben a főnököm a felettesem. Felettem áll és bármit megtehet, egyik napról a másikra kirúghat. A kapcsolatunk, a házasságunk nagy húzóerő. Nem merünk változtatni rajta, mert jobb, mintha egyedül lennénk és talán a sok év alatt már meg is szoktuk egymást. A természeti csapások könyörtelenül átgázolnak rajtunk. És fő, hogy egészség legyen! Hiszen a betegség nagy Úr! Leteper, elveszi az energiánkat, tehetetlenek vagyunk vele szemben. valóban nagyobbak ezek a dolgok nálunk… de vajon nagyobbak-e Istenünknél, Urunknál Jézus Krisztusnál?

SZÜNET ____________________________________________

Isten ma felénk teszi fel a kérdést: ki látta és ki hallotta, hogy én vagyok az élet Ura? Vajon láttuk-e, amikor Istent dolgozott az életünkben és a világban? Megtapasztaltuk-e már, hogy Isten átsegít olyan dolgokon, amik uralkodnak rajtunk, elnyomnak? Amikor Isten meggyógyított, amikor olyan szavakat adott a szánkba, amik békességet teremtettek, pedig nem voltunk nyugodtak? Olyan helyzetet átéltél-e amikor a másik jogos szidás vagy veszekedés helyett a másik nyugalommal és kegyelemmel válaszolt? Vagy olyat, amikor minden összeomlott benned vagy körülötted és még te is csodálkoztál rajta, hogy tudtál józan és higgadt maradni. Vagy azok a pillanatok, amikor reménységed volt, bíztál abban, hogy valami történni fog pedig a látszat az ellenkezőjét mutatta?

SZÜNET____________________________________________

Meséltél-e rólam?
Meséltél-e rólam, megosztottad-e ezeket a pillanatokat másokkal kérdezi tőlünk is Jézus? Hiszen, amikor valami nagyszerű dolog történik, velünk rögtön azt várjuk, hogy valaki hazaérjen és elmondhassuk neki vagy gyorsan felhívjuk telefonon. Vajon ugyanígy vagyunk-e azokkal a dolgokkal, amikor Istent szabadítását, nagyságát tapasztaljuk meg az életünkben? Isten nem azt kéri tőlünk, hogy szónoklatokat írjunk. Hogy kimenjünk a térre és kezdjünk el fennhangon bizonyságot tenni. Ehhez külön elhívás kell. Sokszor tévesen, amikor arról beszélünk, hogy szájjal vallást tenni Istenről vagy bizonyságot tenni róla, akkor arra gondolunk, hogy vannak olyan közösségek, akik házról házra járva, akár akarják az emberek, akár nem elmondják, az üzenetüket. A tanúságtétel nem rábeszélést jelent.
Tanúságot tenni azt jelenti, hogy egyszerűen elmesélni azokat a dolgokat, ahol mi megláttuk az Istent.
Hiszen sokszor az emberek nem tudják, hogyan vegyék észre Istent a világban. Mint egy kisgyerek, akinek egy csillagképet akarunk megmutatni. Leguggolunk mellé. Felnyújtjuk, a kezünket és irányítjuk a tekintetét, hogy rátaláljon. Ilyenek vagyunk mi is az Isten kezében. Tanúságot tenni azt jelenti, hogy szavainkkal rámutatunk Istenre, hogy az emberek meglássák őt és felismerjék, hogy valóban Ő az Úr, az Isten, a Szabadító, aki mindenféle képtelen helyzetből képes kimenteni minket, aki kezében tartja a világot és irányítja azt.
A mi feladatunk, hogy megmutassuk, hogy Isten Úr. Nem pótlék, nem filozófia, nem olyan, akit a bajban előveszünk, aztán eltesszük jó mélyre. Akihez a hatoslottó sorsoláskor fohászkodunk. Aki a bajban segítség, de a jó napokon nem követ minket. Nem mankó ő, aki arra vár, hogy mi méltóztassunk pillantást vetni rá vagy rátámaszkodni. A feladatunk elmondani, hogy ő az Úr az árvíz, a belvíz, a természeti csapások a felett. A betegségek, a nyomor, a pénztelenség a kezében van. Az ember, akkor születik, amikor eljön a szabott ideje és a halált is csak ő tudja, mikor hozza el, hacsak mi istent nem játszunk. A teremtett világ hirdeti, hogy az ember nem Isten, hiába jutunk egyre messzebb, egyre mélyebb titkokat tárunk fel, mi akkor is alul maradunk. Övé a csoda, amikor két ember szerelmes lesz és az is, amikor igazi barátra lel az ember. Továbbadjuk-e, amikor Istent látjuk uralkodni az letünkben?

SZÜNET____________________________________________

Te vagy a tanúm
A mai vasárnap azt kéri tőlünk Isten, hogy keressük a lehetőséget, hogy tanúi legyünk. Megerősítsük azt és mások is elhiggyék, hogy Ő valóban a világ ura. A leghatalmasabb, akin nem uralkodik senki. Aki nincs kiszolgáltatva senkinek. Még ha nem is vagyunk a szavak emberei, akkor is arra vár, hogy akár a vonaton ülve, 1-1 spontán beszélgetésben, a családban unokák, gyerekek között, a munkahelyen, orvosi rendelőben vagy a piacon, amikor Isten lehetőséget készít, akkor mondjuk el, tegyünk bizonyságot arról, hogy Ő az Úr.
Gondoljunk csak arra, hogy mi is így jutottunk hitre, így erősödünk a hitünkben ma is. Egy baráti beszélgetés, egy spontán találkozás, egy igehirdetés, ami megérintett bennünket és közelebb vitt Istenhez és újból rámutatott arra, hogy nem kell kétségbeesnünk, hiszen az Ő kezében van minden és nem vagyunk kiszolgáltatva holmi szeszélyes sorsnak. Amikor a körülöttünk élők panaszkodnak, amikor kilátástalanság vesz erőt rajtuk, amikor elcsüggednek és feladni készülnek, akkor kell, hogy megszólaljunk és rámutassunk arra, aki valóban Úr a világban és a világon. Hogy Jézus Krisztus, azzal hogy meghalt még a halál felett is Úr lett, így ő folyamatosan tudja, mi történik velünk és mindazzal, ami körülöttünk zajlik.
A körülöttünk élők vagy az utunkba sodort emberek várnak arra, hogy mi szólaljunk meg és tanúskodjunk az Isten mellett. Így tudják majd felismerni őt és közelebb kerülni ahhoz, hogy ők is elismerjék Jézust Uruknak, életük Urának. Így lesz arra lehetőség, hogy hagyják, hogy Isten belépjen az életükbe, és Szentlelkével felszabadítsa, megszabadítsa őket mindattól, ami félelemmel tölti meg és megköti őket. Ha van legalább egy ember, akinek tudjuk, hogy erre van szüksége, akkor van feladatunk. Adja Isten hogy olyan hiteles tanúk legyünk az emberek számára, mint a mamám volt számomra azon a napon a kiskonyhában. Szavahihető és megbízható tanú. És végül bátorítsanak, minket a tanúságtételre Jézus szavai:
„Aki tehát vallást tesz rólam az emberek előtt, arról majd én is vallást teszek mennyei Atyám előtt”.

Ámen, Úgy legyen!


* Jézus azt mondja, amikor bevonul Jeruzsálembe és rászólnak, hogy hallgattassa el a tanítványait, akik azt kiáltják, hogy Ő az felkent Messiás és Úr, hogy ha ezek elhallgatnak, akkor a kövek fognak kiáltozni. Ha körbenézünk, a természeti csapások kiáltoznak, hogy valaki nagyon uralkodik fölöttünk, nagyon kicsik és kiszolgáltatottak vagyunk. Csak nem elhallgattunk mi, hogy Istenről beszéljünk és így kénytelenek a kövek kiáltozni Isten nagyságáról? Bizonyságot tenni arról, hogy Ő az Úr, Jézus krisztus, aki a csodáival uralkodott mindenféle emberen és természeti erőn?A teremtmény helyett a teremtett világ tesz tanúbizonyságot?