Feküdtél már valaha nyáron a forró homokban? Amikor belesimulsz, és szinte eggyé válsz vele? Amikor a gerincedig hatol a homok melege és teljesen ellazulsz? Amikor ilyenkor becsukom a szemem, akkor úgy érzem magam, mint egy kaméleon. Beleolvadok a környezetembe. Így simulunk mi, emberek is bele a világmindenségbe, szénmolekula a szénmolekulába, még ha gyakran teljesen felsőbbrendűnek is érezzük magunkat az állatoknál, a növényeknél, a tárgyaknál, mindennél, ami körülvesz bennünket. Pedig mi sem válunk életünk végén mássá, mint ők: egy halom szénmolekulává.
Habár Evangélikus vagyok, Hamvazó szerdán mindig elmegyek katolikus misére, hogy „megkapjam a keresztemet”. Magyarországon nem szokás, de pl. az Egyesült Államokban az evangélikus gyülekezetek is összegyűlnek ezen a napon, hogy az olajjal összekevert hamuval a lelkész a homlokukra keresztet rajzoljon és emlékeztetőül elmondja az Ige szavait:” Ne felejtsd el, hogy porból lettél és porrá leszel.” Amikor ma misére mentem, hogy „megkapjam” a keresztemet alig vártam, hogy rám kerüljön a sor. Figyeltem az arcokat: fiatal, öreg, kopasz és karon ülő, divatos ruhában és melegítőben vagy klasszikus feketében. A látszat ellenére mindenki egyforma. Ma mindenki egyforma. Mindenki össze lesz koszolva és mindenki emlékeztetve lesz, hogy lehet gazdag vagy szegény, képzetlen vagy többdiplomás, családos vagy magányos, depressziós vagy egészséges, átlagos vagy különleges igazából ugyanolyan vagy, mint a melletted ülő. Ember, szénmolekulák halmaza, aki egyszer beleolvad a porba, mint kaméleon a környezetébe.
Amikor megláttam a Plébános kezében az olajjal összekevert csillogó hamut, nem zavart az, hogy ezzel megbélyegezett: semmi, mulandó, unalmas és szürke vagyok. Inkább megállított. Lehet, hogy sírnom kellene. Sírnom kellene, hogy igazából senki és semmi vagyok, talán jellegtelen. Már a biológusok, kémikusok és mindenféle természettudománnyal foglalkozó ember elmondja, hogy nem vagyok más, mint egy nagy halom szénmolekula. Ki szerint véletlenül, más szerint tervezetten összeálló kémiai jelenség, de akkor is csak egy kupac atom, valamiképpen összeállt molekulák halmaza.
Ahogy ott álltam a sorban várva most gondolkodtam el először arról, hogy talán böjt nem csak arról szól, hogy a saját magam dolgait rendezgetem, hanem arról is, hogy az emberi kapcsolataimat is rendbe teszem. Kapcsolatomat önmagammal, a körülvevő emberekkel. Először is hálát adok azért, hogy ugyanolyan vagyok. Mert ez azt jelenti, hogy ugyan több sem vagyok, de kevesebb sem, mint a mellettem ülő. Még akkor sem, ha látszatra a sikereim azt mutatnák, hogy jobb, szebb, ügyesebb vagyok (hajrá alázat! ). És akkor sem, ha a látszat azt mutatja, hogy Ő sokkal okosabb, rutinosabb, sikeresebb (tünés kisebbrendűségi érzés!) . Szeretném, ha a böjt az egyenlőség időszaka lenne a számomra. Én, te és a melletted ülő is az Isten által, saját kezűleg és különlegesen, egyedi módon összeállított szénmolekula halmaza.
Vajon milyen lesz most a böjti 40 napom? Programtervet készítek, mit teszek, vagy mit nem teszek? Mit eszek, mit nem eszek? Kitöltöm ezt az időszakot vagy egyszerűen csak elsuhan mellettem és már csak arra eszmélek föl, hogy itt a húsvét?Nem tudom. De azt megpróbálom fejben tartani, hogy ha épp szerencsés napom van, akkor sem vagyok különb a másiknál. És ha kudarcélmények vagy depressziós hullámvölgyekben lógatom az orrom, akkor sem vagyok kevesebb másnál*.
Egy kupac boldog szénmolekula ( Haute couture)
* Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék bölcsességével a bölcs, ne dicsekedjék erejével az erős, ne dicsekedjék gazdagságával a gazdag! Aki dicsekedni akar, azzal dicsekedjék, hogy érti és tudja rólam, hogy én vagyok az Úr, aki szeretetet, jogot és igazságot teremtek a földön, mert ezekben telik kedvem - így szól az Úr! Jer 9, 22-23
