Gömbpanorámák Magyarhonról

http://panoramas360x180.blogspot.com/

Gyönyörűek, köszönet és tisztelet az alkotóknak!

Gömbpanoráma Maglód Evangélikus templom-gyönyörű felvétel: szeretjük a technikát :-)!

http://www.melon.hu/panorama/maglod/lutheran.html

Aki maga alatt vágja a fát...akkor most szerzetesnek kell állnom?

Magam alatt vágtam a fát, pedig nem is tudtam róla. Miután a Teológián olvastuk Benedek reguláját (a Bencés Rend alapdokumentumát) és elolvastam számos kolostorban játszódó történetet, sokszor viccelődtem, hogy ha lenne egy közösség, ami lutheri tanítást követne és alapja a Bencés Regula lenne, akkor biztos közéjük állnék. Nos jelentem magam alatt vágtam a fát: létezik ilyen. És nem is egy.
Jelenleg Mirfiled-ben (Nagy Britannia) tanulok az Anglikán Teológián, amit a vele együtt élő Anglikán szerzetesrend a Community of the Resurrection (a Feltámadás Közössége) alapított és támogat mind a mai napig. Miután végre „élőben” tapasztaltam milyen is a szerzetesi életritmus és naponta ismerkedem a Atyákkal, a könyvtárban is a szerzetesrendekről szóló szekció felé sétáltam legtöbbször. Itt került kezembe Dom David Nicholson, O.S.B. szerzetes füzete: Az Evangélikus Bencés szerzetesség liturgikus zenéje. Azonnal eszembe jutottak korábbi meggondolatlan kijelentéseim a szerzetesrendbe lépésről, hiszen ahol liturgikus zene van, ott közösség is kell, hogy legyen! A füzet egy Egyesült államokbeli, három svédországi és két németországi (férfi és női) közösség istentiszteleti életét mutatja be röviden. Mindannyian evangélikusok és rendjük alapja kis változtatásokkal a Bencés Regula.
Amikor kiejtem azt a szót, hogy szerzetesrend azonnal a Katolikus vagy az Ortodox egyház jut eszembe, esetleg a buddhista szerzetesek életéről szóló film kockái jelennem meg előttem. Elhamarkodottan kijelenthetném, hogy Luther is kilépett a Rendből és párját egy másik Rendből „szabadította meg”. Ezek alapján könnyelműen levonhatnám a következtetést, hogy a lutheránus képbe egyszerűen nem illik a szerzetesi élet. Kár, hogy Jézus felülírja a mi lutheránus gondolatainkat.
Az Ige beszél arról, hogy vannak, akiket Isten kiválaszt magának, hogy életük párja legyen és hogy minden idejüket, osztatlan figyelmüket az Atya dolgai kössék le. Vannak, akik ezt közösségben élik meg, életük ritmusát a napi többszöri elcsendesedés, imádság, istentisztelet határozza meg. Egyes közösségek a prédikálásnak szentelik magukat, másik szociális munkára fókuszálnak, vannak tanító közösségek és vannak, akik az imádságra és lelkigondozásra kötelezik el magukat.
Vajon vannak-e magyarországi evangélikus egyházunkban olyanok, akik elhívást éreznek a szerzetesi életre? Lenne-e szükség egyházunkon belül női és férfi szerzetesrendre? Egyáltalán összefér-e a lutheránusság és szerzetesi életforma? Milyen szolgálatot, segítő közösséget tudnánk elképzelni egyházunkban? Egyáltalán eszünkbe jut-e, hogy a szerzetesség realitás?
(eddig a cikk)

A következő film csak egy nagyon apró szelete a szerzetesi életformának, vannak nagyon aktiv és szociális közösségek is.A téma és böjtre való készülés miatt ajánlom elsősorban.

Filmajánló: Into Great silence (A nagy csendbe)

A filmet tudomásom szerint nem játszották le sehol Magyarországon. Leforditani nem szükséges, mert a dokumentumfilm (csöppet sem unalmas) majdnem teljesen néma (a szerzetesek némasági fogadalmat tesznek). A film a már-már meseszerűen szép francia Alpokban levő Grande Chartreuse-ben lett felvéve (nem forgatva), ami a világ legaszketikusabb életben élő Kartuzi szerzetesrendje. 1984-ben a német Philip Gröning irt a kartuzi közösségnek engedélyt kérve ,hogy dokumentumfilmet készitsen az életükről. A válasz az volt, hogy majd szólnak, ha készen állnak rá. 16 évvel később jelentkeztek. Gröning 6 hónapig élt velük együtt ugyanabban a szigorban, mint bármelyik szerzetes. Filmezte a mindennapjaikat, imaéletüket, istentiszteleteiket és azt is, amikor nagyritkán kimentek a kolostorból. A filmnél nem használtak semmi mesterséges dolgok (fény, hang"csiszolás", nincs újra felvétel stb.). A filmet nem lehet igazán kivülállóként nézni, mert egyszerűen bevon a szerzetesi életbe és tudom, hogy nagyon sántit a következő mondat, de mintegy virtuálisan "kipróbálhatja" az ember, milyen is ott élni. A film majdnem 3 órás, nagyon minimális beszéd benne.

Böjti időszakban ideális, azért szerintem kb. 16 évesnek kell lenni hozzá. Lehet "fűszerezni" pl. azzal, ha meghivunk egy szerzetest, sorozatot inditunk arról mi is az a lelkigyakorlat, esetleg megismerkedünk a legismertebbekkel és ellátogatunk hozzájuk. Ifivel elolvashatjuk " A rózsa neve"-t, a "Narciss és Goldmund"-ot (16+), ellátogathatunk egy kolostorba. Csendesnapok, csendeshétvége, imaéletről szóló alkalmakra jó. Esetleg alternativ istentiszteletként egy röviditett esti vagy éjszakai alkalmat "elpróbálhatunk", a dallamok egyszerűek, az instrukciókat kinyomtatva kézbe adhatjuk.

Úton..ismét ;-)

Mirfield.
Íme a neve a helynek ,ahol az elkövetkezendő 3.5 hónapban leszek. Megyek leellenőrizni a brit akcentust ;-). A készülődés nem volt ugyan zökkenőmentes és teljesen más lelkülettel készülök rá, mint a chicago-i útra,de tudom , hogy ez is ajándék. Tehát jó lesz ;-)!
Eddigi információim alapján annyit tudok róla, hogy egy kisváros, ahol anglikán teológiai egyetem és szerzetesrend van egymás mellett. A teológia alkalmazkodik a szerzetesek életéhez (közös alkalmak és étkezés). Kötöttebb lesz, mint Chicago, mert az ember szervesebb része a közösségnek (egymásra van bízva, részt vesz a vendégfogadásban, ételkészítésben, istentiszteletek előkészítésében stb.).És sok lesz a csönd. Célzottan,nem üresen.
Holnap indul a repülőgép, előtte még liturgikusan futok egy kört a szigeten és erőm teljében megint nyakamba veszem a világot.
ps. imádkozzatok eső ellen.


http://college.mirfield.org.uk/news-resources/video

Mmmorfondírozás a hivatásról

Végignézve az utóbbi bejegyzéseimet igencsak komolyra váltottam a hangnemet. Szeretek nevetni és komolytalannak lenni, de egyresűrűbben úgy érzem, bratyizni-haverkodni mindenkivel lehet, de igazán komolyan beszélni, gondolkodni csak nagyon kevés emberrel. Úgy, hogy közben nem válik savanyúvá, hanem erőssé az ember.Nem gabalyodik bele a gondolatok pókhálójába, hanem letisztulnak a gondolatai és rendszert alkot.
Újra ahhoz a korszakomhoz érkeztem, amikor a lelkészi/papi hivatásról merengek. Nem húzom tovább: belevágok. Azonban keresem a lelkész-identitásomat. Mit is jelent nekem lelkésznek lenni és Szűcs Mária lelkésznőnek (megelőlegezem magamnak) lenni?
A legújabb irányadó:

Basil Hume bíborostól: Mi a pap?

A pap egy átlagos ember,akit rendkívüli szolgálatra hívtak!
A papság nem karrier.
A papság nem egy kényelmes életre szóló
életbiztosítás.
A papság nem előnyök megszerzése,
hanem szolgálat.
Urunk azt mondta:
nem azért jött,hogy neki szolgáljanak,
hanem , hogy ő szolgáljon (Mk 10,45)

A papság annyit jelent,hogy
életünk minden napján belépünk
a Szentek Szentjébe
imádni és dicsőíteni az Istent,
imádkozni és könyörögni az Egyház nevében
az Egyházért.

A papság annyi,mint egy életet eltölteni
mások lábának a megmosásával,
napról napra hordozni a hívek gondjait,
segíteni őket bajaikban,
szenvedni a szenvedőkkel,
együtt örülni az örvendezőkkel.

Régen olvastam verseket, imádságokat. Néha egészen szomjazok rá, és ha megfog valami, forgatom magamban. Pedig a versekről sokszor eszembe jutnak azok az ügyetlen pillanatok,amikor főiskolásként a művészeti szakosokkal igazi művészekre jellemző estéket töltöttünk együtt (bor, sör, dohányfüst, nagy filozófikus gondolatok és szavak) és csak lapultam csendben, mert én csak élveztem a verseket, de semmi mélyenszántó gondolat, kritikus megjegyzés nem volt,amit hozzá tudtam volna fűzni. Miért volt jó a vers? Nem tudtam én sem évszámot, sem stílust behatárolni, elemezgetni sem. Egyszerűen csak jólestek a szavak ,képek, gondolatok, vagy csak maga a hangzása a versnek.A műértők (már ,ha azok voltak) között, mint műélvező ültem. És mint a kisiskolás,aki felelet előtt lapít a padban fohászkodtam: csak fel ne szólítsanak! Azaz meg ne kérdezzék a véleményem, mert akkor kínban leszek.
Ráadásul néha azt érzem, hogy azzal, hogy az ember kiválaszt egy verset és felvállalja azt, valamit legbelül mutat meg magáról/magából: bizalom kell hozzá.

Kezembe akadt a Szent István társulat imakönyve,amit a Papság évére adtak ki. Kimondja a szavakat,amit talán az ember -főleg, ha főállású szolgálatra készül pl. lelkész- is megfogalmaz százszor, hangulatot fest,amit átéltünk vagy hozzásegít megfogalmazni olyan kéréseket, panaszokat,gondolatokat,amit addig nem tudtam megfogalmazni, csak éreztem. Habár nem vagyok(vagyunk) katolikus papok, sok érzéssel mégis azonosulni tudunk.
Egyszerűen lenyűgöz a következő ima őszintesége:



Michel Quoist: A pap vasárnap esti imája

Uram, ma este egyedül vagyok.
A templomban lassan elült a zaj.
Mindenki hazatért;
Én is hazajöttem,
Egyedül.

Menet közben találkoztam a délutáni sétálókkal.
Egy mozi előtt haladtam el,
honnét a tömeg kifelé özönlött.
majd utam a kavéház előtt vitt el,
amelynek teraszán a vasárnap estét próbálták
fáradtan még megtoldani páran.
A járdán játszadozó gyermekekbe botlottam,
Virgonc kis kölykökbe;
Mások gyermekei. Az enyéim nem lehetnek soha.

Íme, előtted állok, Uram,
Egyedül.
Terhes a csönd,

És nehéz a magány.

Harmincöt éves vagyok, Uram,
A testem éppen olyan, mint másé.
Két kezem van a kemény munkára,
S a szívem szeretet után vágyik,
De én mindezt neked adtam,
Mert szükséged volt rám.
Mindent neked adtam...de ma mindez nehéz...
Nehéz neked megőrizni a testet, amely ma más
testnek kínálná fel magát.
Nehéz mindenkit szeretni,
és önmagamnak senkit meg nem tartani.
Nehéz melegen megfogni egy kezet,
anélkül,hogy azt önmagamnak
örökre megtartaném.
nehéz felébreszteni a szeretetet,
-és mégis teljesen csak a tiéd maradni...
nehéz mindenkinek mindene lenni,
- és önmagam számára csak semmi és senki.

Nehéz olyannak lenni, mint a többiek,
- és a többiek közt mégis más maradni.
Nehéz mindig csak adni,
és soha nem kapni senkitől semmit.
Nehéz mindig máshoz közeledni,
ha nem közeledik felém soha senki.
Nehéz minden mások bűnét,terhét hordani,
amikor nemet mondani nem szabad soha.
Nehéz örökké mások titkát őrizni,
ha a magunkét nem oszthatjuk meg soha senkivel.
nehéz mindig mást bátorítani, segíteni,
ha mi magunk soha nem lassíthatjuk le
a lépteinket.
nehéz mindig a gyöngéket támogatni,
ha önmagunk senki vállára
nem támaszkodhatunk.
Nehéz egyedül lenni,
egyedül mindenki előtt.
Egyedül a Világ színe előtt,

a szenvedés előtt,
a halál előtt,
és a bűn előtt.

***
Nem vagy egyedül,fiam.
Én veled vagyok,
mert én te vagyok.

Szükségem volt a te emberségedre,
ogy Megtestesülésemet
és Megváltásomat tovább folytassam.
Öröktől fogva választottalak,
mert szükségem van rád.
Szükségem van a kezedre,
hoyg továbbra is áldhassak,
Szükségem van az ajkadra,
hogy tanításomat hirdethesem,
Szükségem van a testedre,
hogy szenvedjek továbbra is,
Sziükségem van a szívdre,
hogy szerethessek továbbra is.
Szükségem van rád,
hogy üdvözítő munkámat tovább folytassam.
maradj velem fiam...

***

Előtted állok,íme, Uram.
Íme ,a testem,
Íme, a szívem,
Íme,a lelkem!
Tégy elég naggyá, hogy felérjek a Világ magasáig,
Erőssé, hogy terhét bizton hordozhassam,
tisztává,hogy ölelhessem anélkül,
hogy lekötném önmagamnak.
Tégy találkozások helyévé,de csak átmenetileg;
Végeláthatatlan úttá,amelyen senki meg nem áll,
hol emberit nem talál,s feléd siet tovább.

Uram, ma este,amikor már minden csöndes
és csak a szívemben érzem
a magány keserű marását,
Amikor az emberek gondja emészti lelkemet
és én képtelen vagyok kielégíteni őket.

Amikor az egész világ nyomorúsága
és bűne nehezedik a vállamra teljes súlyával,
újra IGENT mondok Neked.
nem könnyű kacagással, hanem csöndes,
alázatos, tudatos elhatározással,
Színed előtt egyedül,Uram,
A békés esti csöndben.

Lelkigyakorlat

Többen tudtok róla, hogy január végén, amikor már minden erőm elszállt, úgy döntöttem, hogy tenni kell valamit, hogy kicsit rendezzem a soraimat.Így aztán neki az internetnek és elkezdtem keresni egy olyan helyet,ahol lelkigyakorlatra lehet menni. A lelkigyakorlat számomra azt jelenti, hogy Istennel vakációzni megyek és közben egy kis segítséggel megpróbálom Isten szemével nézni az életem,remélve, hogy feltöltődve, megújulva, mosolygósan térek vissza a nagyvilágba ;-).
Így teljesen ismeretlenül jelentkeztem egy Jezsuita lelkigyakorlatra Dobogókőre.A hely neve: Manréza ( www.manreza.hu/lelki ). A program neve: egyénileg kísért Szent Ignác Gyakorlat.5 napot töltöttem ott és ezek után beszámolnék a programról és 1-2 gondolatot,amik ott születtek bennem. Nagyon kíváncsi lennék, hogy mit gondoltok minderről, így csak nyugodtan kommentáljatok ;-)!!!

Ignácról:
Luther Mártonnal egy időben élt Ignác, akit nem szentnek neveltek. Fiatalon egy jómódú ismerőséhez kerül egy nemesi udvarba, ahol a kor egyik legjobb nevelését kapja, katona lesz belőle. Éli a szép karrier előtt álló szimpatikus ifjú életét bulikkal, további képzésekkel, lovagregények olvasásával és persze hölgyekkel való ismerkedéssel. Szép jövő: ki is tűzi célul, hogy profi katona lesz, így egy kicsit feljebb is megy a társadalmi ranglétrán és nagyobb eséllyel pályázhat a kiszemelt nő meghódítására is, aki Murphy törvénye szerint rangban feljebb áll, így ekkor még semmi esélye sincs, hogy meg álmodozzon kettejük közös jövőjéről. Azonban egy harcban egy ágyúgolyó úgy eltalálja, hogy az egyik lábát jól összezúzza, a másikat is szépen összetöri. Így visszakerül a családi házba és csak fekszik és fekszik és fekszik...mikor már halálra unta magát lovagregényeket szeretne olvasni, de sajnos csak 2-3 könyv van a házban, mind szentek életéről stb. Unalmában elkezdi őket olvasni és nagyon megtetszik neki a sok furcsa, hős, meglepő történet a szentek életéről. El- eltűnődik, mi lenne, ha ilyen életet élne ő is. De közben edz,eltöreti újból a lábát, mert nem jól forrt össze és így gond lenne a harcban miatta és célja még mindig, hogy folytathassa katonai pályafutását. Azt írja naplójában, hogy amikor a katonai karrierre gondolt, akkor az fényes életnek látszott, de utána olyan furcsán érezte magát. Amikor viszont azon gondolkodott, hogy olyan életet éljen mint a szentek,az nem tűnt fényesnek, de utána mindig valami furcsa béke töltötte be.Végül úgy dönt, hogy elzarándokol Jeruzsálembe.Ekkor még a pápától kellett engedélyt kérni. Miközben a pápához tart megáll Manrézában (innen kapta a dobogókői ház a nevét!). Itt vesztegel kb. egy évig,miközben sokat van csendben és meditál, időt tölt Istennel és a Biblia szavain, történetein elmélkedik. Ekkor írja naplóját, ami nem határozott céllal készült, hanem csak a saját gondolatait, élményeit, megtapasztalásait akarja leírni. Később ez lesz az alapja annak a Lelkigyakorlatos könyvnek, ami a lelkigyakorlatot kísérőknek lesz segítség. Ezután nagyon (de nagyon) lerövidítve embereket gyűjt maga köré,akik hasonló lelkigondozói beállítottságúak, a pápától engedélyt kapnak a rend megalapítására és szépen terjed az általa "kidolgozott" lelkiség.

A lelkigyakorlat:
A lelkigyakorlat alapja,hogy csendben vagyunk és ráhangolódunk Istenre. Eredetileg 30 napos, de Ignác mindvégig hangsúlyozza, hogy mindenki az erejének megfelelően végezze a gyakorlatot. Az cél, hogy a hónap alatt végig elmélkedjük Jézus születésétől feltámadásáig a Bibliai történeteket és így jobban megismerjük Isten akaratát az éleatünkre és ebbe belesimuljunk. Keresztényként vallom/valljuk, hogy ha az ember Isten akaratával összhangban él,akkor igazán boldog. Ezalatt naponta max 6-szor 1 órát elcsendesedünk. Naponta találkozunk egy kísérővel és átbeszéljük (ha akarjuk) a megélt dolgokat.
Ez ma is így zajlik.A kísérőmmel találkoztam naponta 1 órát.Közötte napi 2-3 alkalommal csendesedtem el. A furcsa az volt, hogy még a szünetekben sem beszélgettünk.még ebédnél sem. Csak csend vagy max. étkezésnél halk zene. Naponta fixek voltak az étkezések és a mise minden délben. Közben nagyokat sétáltam a természetben.

Amikor megérkeztünk,akkor mondták, hogy tekintsünk erre az időre úgy, mint egy vakációra Istennel. Együnk-igyunk jókat és aludjunk nagyokat. Pihenjünk (már is szimpatikus volt).
A lecsendesedés részei:
1. választhatunk akármilyen testhelyzetet: térdelés, ülés, álló helyzet, fekvés, leborulás vagy séta.
2. Ezután tudatosítsuk, hogy bár mindig Isten színe előtt vagyunk, most kimondottan ott vagyunk (én ezt úgy képzeltem el, hogy mintha Isten itt ülne velem szemben és épp kávézni készülnénk).
3.Ezután leteszek mindent elé,ami a fejemben van, minden gondolatot. Én ezután beszúrtam egy hálaadó részt: átgondoltam mit kaptam az utóbbi időben. Ez valahogy mindig átformál.
4.És ezután elolvastam az igeszakaszt.
5.A következő lépést néhány helyen úgy hívják, hogy beszélgetés Jézussal. Gondolkodok, játszok a történettel,belehelyezem magam, megkérdezem Istent a részletekről, mintha egy baráttal beszélgetnék. És figyelem milyen érzések ,gondolatok kavarognak bennem, mire reagálok hevesen, milyen téma, gondolat tér vissza időről időre.
6. Végül az órát kötött imával zárom (bármilyen).
Nem volt egyszerű. Nekem az egy órát úgy sikerült nem magamra erőszakolni, hogy leírtam a gondolataimat.Ezekből rakok fel majd egy-kettőt nemsokára.
Megyek ősszel is.