Powered By Blogger

2011. március 9., szerda

Aki maga alatt vágja a fát...akkor most szerzetesnek kell állnom?

Magam alatt vágtam a fát, pedig nem is tudtam róla. Miután a Teológián olvastuk Benedek reguláját (a Bencés Rend alapdokumentumát) és elolvastam számos kolostorban játszódó történetet, sokszor viccelődtem, hogy ha lenne egy közösség, ami lutheri tanítást követne és alapja a Bencés Regula lenne, akkor biztos közéjük állnék. Nos jelentem magam alatt vágtam a fát: létezik ilyen. És nem is egy.
Jelenleg Mirfiled-ben (Nagy Britannia) tanulok az Anglikán Teológián, amit a vele együtt élő Anglikán szerzetesrend a Community of the Resurrection (a Feltámadás Közössége) alapított és támogat mind a mai napig. Miután végre „élőben” tapasztaltam milyen is a szerzetesi életritmus és naponta ismerkedem a Atyákkal, a könyvtárban is a szerzetesrendekről szóló szekció felé sétáltam legtöbbször. Itt került kezembe Dom David Nicholson, O.S.B. szerzetes füzete: Az Evangélikus Bencés szerzetesség liturgikus zenéje. Azonnal eszembe jutottak korábbi meggondolatlan kijelentéseim a szerzetesrendbe lépésről, hiszen ahol liturgikus zene van, ott közösség is kell, hogy legyen! A füzet egy Egyesült államokbeli, három svédországi és két németországi (férfi és női) közösség istentiszteleti életét mutatja be röviden. Mindannyian evangélikusok és rendjük alapja kis változtatásokkal a Bencés Regula.
Amikor kiejtem azt a szót, hogy szerzetesrend azonnal a Katolikus vagy az Ortodox egyház jut eszembe, esetleg a buddhista szerzetesek életéről szóló film kockái jelennem meg előttem. Elhamarkodottan kijelenthetném, hogy Luther is kilépett a Rendből és párját egy másik Rendből „szabadította meg”. Ezek alapján könnyelműen levonhatnám a következtetést, hogy a lutheránus képbe egyszerűen nem illik a szerzetesi élet. Kár, hogy Jézus felülírja a mi lutheránus gondolatainkat.
Az Ige beszél arról, hogy vannak, akiket Isten kiválaszt magának, hogy életük párja legyen és hogy minden idejüket, osztatlan figyelmüket az Atya dolgai kössék le. Vannak, akik ezt közösségben élik meg, életük ritmusát a napi többszöri elcsendesedés, imádság, istentisztelet határozza meg. Egyes közösségek a prédikálásnak szentelik magukat, másik szociális munkára fókuszálnak, vannak tanító közösségek és vannak, akik az imádságra és lelkigondozásra kötelezik el magukat.
Vajon vannak-e magyarországi evangélikus egyházunkban olyanok, akik elhívást éreznek a szerzetesi életre? Lenne-e szükség egyházunkon belül női és férfi szerzetesrendre? Egyáltalán összefér-e a lutheránusság és szerzetesi életforma? Milyen szolgálatot, segítő közösséget tudnánk elképzelni egyházunkban? Egyáltalán eszünkbe jut-e, hogy a szerzetesség realitás?
(eddig a cikk)

A következő film csak egy nagyon apró szelete a szerzetesi életformának, vannak nagyon aktiv és szociális közösségek is.A téma és böjtre való készülés miatt ajánlom elsősorban.

Filmajánló: Into Great silence (A nagy csendbe)

A filmet tudomásom szerint nem játszották le sehol Magyarországon. Leforditani nem szükséges, mert a dokumentumfilm (csöppet sem unalmas) majdnem teljesen néma (a szerzetesek némasági fogadalmat tesznek). A film a már-már meseszerűen szép francia Alpokban levő Grande Chartreuse-ben lett felvéve (nem forgatva), ami a világ legaszketikusabb életben élő Kartuzi szerzetesrendje. 1984-ben a német Philip Gröning irt a kartuzi közösségnek engedélyt kérve ,hogy dokumentumfilmet készitsen az életükről. A válasz az volt, hogy majd szólnak, ha készen állnak rá. 16 évvel később jelentkeztek. Gröning 6 hónapig élt velük együtt ugyanabban a szigorban, mint bármelyik szerzetes. Filmezte a mindennapjaikat, imaéletüket, istentiszteleteiket és azt is, amikor nagyritkán kimentek a kolostorból. A filmnél nem használtak semmi mesterséges dolgok (fény, hang"csiszolás", nincs újra felvétel stb.). A filmet nem lehet igazán kivülállóként nézni, mert egyszerűen bevon a szerzetesi életbe és tudom, hogy nagyon sántit a következő mondat, de mintegy virtuálisan "kipróbálhatja" az ember, milyen is ott élni. A film majdnem 3 órás, nagyon minimális beszéd benne.

Böjti időszakban ideális, azért szerintem kb. 16 évesnek kell lenni hozzá. Lehet "fűszerezni" pl. azzal, ha meghivunk egy szerzetest, sorozatot inditunk arról mi is az a lelkigyakorlat, esetleg megismerkedünk a legismertebbekkel és ellátogatunk hozzájuk. Ifivel elolvashatjuk " A rózsa neve"-t, a "Narciss és Goldmund"-ot (16+), ellátogathatunk egy kolostorba. Csendesnapok, csendeshétvége, imaéletről szóló alkalmakra jó. Esetleg alternativ istentiszteletként egy röviditett esti vagy éjszakai alkalmat "elpróbálhatunk", a dallamok egyszerűek, az instrukciókat kinyomtatva kézbe adhatjuk.

Nincsenek megjegyzések: