Nagypénteki egypercesek

Polírozott

Egy nyári nap betértem a Ferenciek terén levő udvarba, ahol számos keresztény könyvesbolt van. Ahogy beléptem az egyikbe, a bejárattal szemben egy polchoz rögzítve egy töviskoszorú volt. Gyönyörűen polírozott minden egyes tövise, sterilen, tisztán és tökéletesen ott függött a fejem fölött - majdhogynem. Jobb oldalt egy árcédula volt ráfűzve: 5540 forint.
Hát ennyi az ára Uram! A tied nem volt polírozva, tövisei nem szép redőkbe rendezve voltak, hanem még a természet is úgy alkotta, hogy a homlokodva fúródva felsértsék bőrödet. Ára?

Visszaragasztva
Nekem sokáig nem volt kereszt a lakásomban. Most sincs keresztmedál a nyakláncomon. Igazából nyakláncom sincs. Nem akartam egy kommerszet venni, hanem olyat kerestem, ami megszólít, ami egyedi. Egyszer az öcsém Erdélyi útjáról hazatérve az egyik kolostorból ajándékként egy keresztet hozott haza nekem. Egyszerű fakereszt - majdhogynem tömegcikknek nevezhető – ráragasztva Jézus alakja, s a felirat rajta: I.N. R. I. Halványan, kicsit elnagyoltan kiöntve. Még a ragasztás is kicsorgott alóla. Egy takarítás során leesett először róla a felirat. Egy másik esetben elengedte a ragasztás Jézus figuráját. Amikor megláttam elővettem a ragasztópisztolyt és elkezdtem visszaragasztani rá… félúton megállt a kezem. És hirtelen kairosz a kronoszban Isten odalépett mellém és ezt mondta nekem: hányszor, de hányszor ragasztottál már vissza a keresztre? Amikor megteszel valamit, amit nem kellene. Vagy amikor nem teszel meg valamit, amit tenned kellene. Felragasztalak és hagyom, hogy felragasszanak. És Te tudtad ezt jól Uram. Mégis vállaltad. Mégis akartad. Szabad vagy Uram, leszállhatnál, de nem teszed.
Kommersz kis kereszt, nem voltam képes visszaragasztani rá a táblát és a figurát. Azóta is csak úgy ráteszem. Néha lecsúszik, néha elcsúszik, néha alig találom meg darabjait.

Kifordítva- Színe és fonákja

Állok az oltárnál, imádság van. Nem csukom be a szemem, enyhén lehajtom a fejem, nézem az elém állított keresztet. Ha kicsit tovább emelem a kereszt ott is ott van az oltárképen. S hiányozna, ha ott nem lenne. Mégis úgy érzem, a színe a fonákja és ugyanez fordítva. Amikor megkerülöm az oltárt és hátramegyek, akkor az oltárt hátulról támasztó gerendák fa-keresztje áll előttem. Göcsörtösen, szálkásan, a szögek néhol szinte hanyagul félrehajtva, belenyomva a fába, nem precízen beleverve. Szúette, festékfoltos. Inkább ilyen volt a kereszted. Nem szépen kiöntött, fényes és tökéletes arányokkal megáldott. Ezért amikor úrvacsora után megkerülöm, az oltárt felnézek erre a tökéletlen, csúf keresztrúdra és Rád emlékezek. Mert néha a színe a fonákja és ugyanez fordítva.

HymnResurrection by the Community & College of the Ressurection, Mirfield, Yorkshire, UK

Holy week at Mirfield last year was one of the most touching experience  I have ever had. Touching is not really the right expression for it. When you feel the story of Jesus entering into every cell of your body. Feeling the story, as the water cooled down my fingers as I touched the water, the crying silence as the veneration has happened, when Father George splashed the baptismal water and washed his face... like holy noise sounded. Everything had meaning.
Presence. Sinking into the light and sinking into the darkness, sinking into the songs and sinking into the deep silence. From dawn till the hours of the vigil Christ has led us through his story , walking with us, being close. Just sit beside me Jesus, just sit beside me.
And far,far he is as the holiness and majesty of Jesus the Christ swept through the chapel. The empty tabernacle, like the empty tomb-crying out loud of its emptiness, like the empty tomb.
As my sisters and brothers sat beside me. As disciples of Jesus, wearing the cassock joining the sameness- on the way being more and more like Jesus. Having me in their company,co-disciple. And the rythm of our movements,rythm of our life: being clear, being focused,being tried, being challenged. Being surrounded by loving people and being alone at the same time. As Jesus, sorrounded by people, but being one to one, face to face with the Creater.

May all people of Mirfield and the College&Community of the Ressurection be as blessed forever as we - and I -was blessed by them .

Húsvéti asztaldísz/barkácsolás

Jucus barátnőm küldte el nekem és még sok másnak ezt az ötletet: szerintem zseniális :-))))!!!
" Húsvétra készülve találtam egy nagyszerű ötletet, ami az alábbi képen látható is: egy nagy kerék cserépedénybe tegyünk virágföldet, majd fektessünk rá középen egy kis méretű virágcserepet - ez a sír bejárata. Temessük be körben földdel, és szórjuk meg fűmaggal. Gondos locsolás mellett egy hét alatt kibújik a fű. A sír bejáratát ki lehet rakni apróbb kaviccsal, és eléhengeríteni egy kb. akkor követ, mint a sír bejárata."

Jézus élete történet gyermekszemmel

Virágvasárnap nálunk- Hozsánna, Áldott,aki jön az Úr nevében!

http://videotar.mtv.hu/Videok/2012/04/01/14/Viragvasarnapi_evangelikus_istentisztelet__Kozvetites_Maglodrol.aspx

Örkény: Gondolatok a pincében

GONDOLATOK A PINCÉBEN

A labda egy betört ablakon keresztül leesett az alagsori folyosóra.
Az egyik gyerek, a házmesterék tizennégy éves kislánya, lebicegett érte. Szegénykének a villamos levágta a fél lábát, s boldog volt, ha labdát szedhetett a többieknek.
Az alagsorban félhomály terjengett, de azért feltűnt neki, hogy egy sarokban megmozdult valami.
- Cicus! - szólt oda a falábú házmesterkislány. - Hát te hogy kerülsz ide, kiscicám?
Fölkapta a labdát, s ahogy csak tudott, elsietett vele.
Az öreg, csúnya és rossz szagú patkány - őt nézték cicának - meghökkent. Így még nem beszélt vele senki. Eddig csak utálták, szénnel hajigálták, vagy rémülten elmenekültek előle.
Most jutott eszébe először, hogy milyen más lett volna minden, ha történetesen cicának születik.
Sőt - mert ilyen telhetetlenek vagyunk! - mindjárt továbbszőtte ábrándjait. Hát még ha falábú házmesterkislánynak születik?
De ez már túlságosan szép volt. Ezt már el sem tudta képzelni.

Örkény: A megváltó

Örkény István: A megváltó

Délelőtt tíz óra volt, amikor az író befejezte új drámáját. Este még két nehéz jelenete volt hátra. Átírta az éjszakát. Közben legalább tíz feketét főzött magának, és legalább tíz kilométert gyalogolt a szűk szállodaszobában alá s felezve. Most mégis olyan frissnek érezte magát, mintha nem is volna teste, olyan boldognak, mintha megszépült volna az élet, és olyan szabadnak, mintha megszűnt volna lenni a világ.

Még egy kávét főzött. Lesétált a partra. Megkereste a csónakost.
– Kivisz-e a vízre egy kicsit, Volentik bácsi? – kérdezte tőle.
– Tessék beülni – mondta a csónakos.
Borús volt az ég, de a szellő se rezdült. Mint egy óriási máriaüveg-lap, olyan sima és szürke és csillogó volt a tó. Volentik bácsi gyors, de rövid csapásokkal evezett, ahogy a Balatonon szokás.
– Mit gondol? – kérdezte az író, mikor már jó darab utat megtettek. – Ide látni még a partról?
– Még ide – mondta a csónakos.
Továbbmentek. Az üdülő piros cseréptetejét lassan elborították a fák. A partnak csak a zöldje, a vonatnak csak a füstje látszott.
– Még most is? – kérdezte az író.
– Még most is – mondta a csónakos.
Csak az evezők csobbanása hallatszott; a partról már nem ért idáig a hang.
Összemosódtak a házak, a kikötők és az erdők. Már csak egy ceruzavonás látszott, ahol véget ért a tó.
– Még most is ide látni? – kérdezte az író.
A csónakos körülnézett.
– Ide már nem.
Az író lerúgta a lábáról a szandált, és fölállt.
– Akkor húzza be az evezőt, Volentik bácsi – mondta. – Megpróbálok egy kicsit a vízen járni.