Az Örökkévaló szolgája

Tudom mit erzel.
Hanyszor hallottuk ezt a mondatot es tudtuk fogalma sincs az illetonek min megyunk keresztul.
Tudom mit erzel.
Hanyszor hallottuk es tudtuk meg ha ismer is bennunket lehetetlen, hogy aterezze.
Tudom mit erzel.
Es nehanyszor tudtuk, hogy a masik tenyleg tudja mit erzunk.
Amikor egy asszony a gyermeke elvesztese utan beszel egy masikkal,aki nem reg temette el a sajatja.Amikor a frissen hazasodott osztja meg oromet egy masik boldog hazassagban elovel. Amikor egy valason tulesett onti ki lelket egy masik elvaltnak vagy amikor egy regota munkanelkuli talakozik egy masik emberrel,aki nem talal munkat, pedig keres. Amikor megszuletik a gyermeke egy parnak es a melletuk allo par szemebe nez szavak nelkul is tudjak, hogy ugyanazt az orormot erzik.

Tudom mit erzel.
Ma Nagypenteken, mi keresztenyek megemlekezunk arrol, hogy Jezus elment odaaig, hogy az emberlet melysegeit-magassagait megjarva elmondhatja: tudom, mit erzel. Es O tenyleg tudja. Megszuletett es hangos sirassal erkezett a foldre. Tudta mit jelent ehesnek-szomjasnak lenni. Tudta mit jelent baratokat szerezni es elvesziteni.Tudja mit jelent, ha meghal egy baratod.Tudja mit jelent,amikor kivulallonak erzed magad a sajat csaladodban.
Tudta, hogy az eskuvo borral es tanccal jar es orult a par oromenek. tudja mit jelentet racsodalkozni a teremtett vilagra. Tudta mit jelent hiresnek lenni, es azt, hogy ezzel egyutt jar, hogy lesznek,akik utaljak ot. Tudta mit jelent kinvallatast elszenvedni, nevetsegesse lenni,elfaradni es megtantorodni.
Es tudta, tudja mekkora fajdalmat kepes elviselni az ember mielott meghal.
Ma Nagypenteken, mi keresztenyek megemlekezunk arrol, hogy Jezust, a megtestesult Istent megoltek a kor legkegyetlenebb halalaval: keresztre feszitettek.


Ezsaias profeta igy irt az Isten szolgajarol,aki nem kenyelemben, hanem az emberi let minden teruletere hajando volt elmenni, hogy megertsuk: O tenyleg tudja mit erzunk. Szemet szemert, fogat fogert, emberi eletet emberi eletert...az O eletet a mi eletunkerert.
Ha erted Istent, akkor nem erted ot igazan.

Íme nézd/sikeres lesz a szolgám! Felmagasztalt és fel van emelve magasra nagyon!
Jahve kifejezi, hogy mindaz, ami történt nem kudarc, hanem dicsőség. A Szolga tudta, hogy küldetésének jutalma lesz, önként vállalta . Nem a küldetés sikeressége, hanem annak teljesítése a cél. Bízhatott abban, hogy amilyen szörnyű volt, ami vele történt, olyan felmagasztalt lesz. Ahogyan a bemutatáskor, úgy most is nézzen minden szem rá, fel van emelve, középpontba van helyezve. A Szolga jegyeit (fenséges, dicső, magasztos) az Írás magára Istenre is alkalmazza, amikor világfelettiségét akarja kifejezni. A Szolga nem evilághoz tartozó, más dimenziókat testesít meg.

Mert akik iszonyodtak tőled sokan voltak, torz volt az arca, nem volt emberi kinézete, emberi alaktól távol állt.
Így bámulta őt sok nép, elnémították a királyok a szájukat, mert olyan történt, amire nem számítottak (amivel nem számoltak ők), nem láttak (még sohasem láttak), nem hallottak (még sohasem hallottak), és (most) megértették.
Amikor Jahve mintegy lerántja a leplet az eddig történtekről a hirtelen döbbenet elnémítja őket (Izraelt és a világot egyaránt). Csak szótlanul állnak, mint amikor Isten dicsősége elnémítja az ószövetség embereit. Ebben a csendben ismerhető (f)el az Isten. Helyrekerül az ember- Isten viszony és itt a szolga még súlyosabban az Istenhez tartozik. Ekkor látják Isten szemével a Szolgát és az eseményeket.

Ki hitte el és jelentette volna nekünk, hogy Adonáj erőssége jelentette ki magát neki (erejének relevatio- ja volt benne?)
Ha belegondolunk, hogy Mózest mire tartották a zsidók, akkor tudjuk csak igazán értelmezni, hogy mit jelent, hogy Isten kinyilatkoztatta magát, felfedte valóját a Szolgának. Mózes csak Isten dicsőségének egy részét árnyékban, rejtve láthatta. Igazi lényét meg sem kísérelte kifürkészni, hiszen úgy tartották, hogy élő ember nem láthatja meg az Istent. Az Írásokban Isten mindig rejtetten (Deus absconditus) jelenik meg, meg-megmutat magából egy szeletet, de „birtokolni”, megismerni Istent eddig nem lehetett. A Szolga egységbe kerül az Istennel. Az Ő ereje és hatalma, a Szolgáé lesz.

És felnőtt előttünk, mint hajtás, mint gyökér a száraz földből és olyan formája sem volt, sem a dicsősége nem látszott, sem a kinézete nem volt olyan, hogy kívánatos lett volna.
Az Ószövetség népe viszonyokban gondolkozott. Egy ember értéke, pozíciója a kapcsolataitól függött. Elhagyatott, gyökér a „száraz földből” meghatározás jelentette a társadalom peremén stagnáló személyt, aki szociálisan el/kizárt volt, így egyértelműen Isten büntetését hordozta (lehetett ragályos beteg a-betegség férfija?). Mindemellett az Ószövetség szerint az ember sorsát meghatározza a testi szépség (József, Dávid), Istentől megáldottság jele az. A hajtás szót több helyen Izraelre érti az írás. De Ézsaiás 11,10-ben a Messiásra alkalmazza. Már az első énekben kifejezi, hogy az anyaméhtől (hajtás, új kezdet, potenciális lehetőségek) le van foglalva a szolga, ami utal a prófétai vonásra, amikor is a próféta és a küldetés eggyé válik.

Megvetett volt és nem volt embere és a (türelem embere), szomorúság férfia és a betegségnek ismerője, és mint arcunk elől rejtőző utált volt és nem ismertük fel.
Arcunk elől rejtőző, mint a leprások . Mi sem néztünk rá , Ő sem ránk. Nem is foglalkoztunk vele, nem számoltunk vele, mint emberi lénnyel. Raphael Patai ír könyvében két elterjedt nézetről. Az egyik szerint a Messiás leprás lesz, a másik szerint koldus. mindkét kép egyedülálló, ha arra gondolunk, hogy a Jézus korabeli kép már erősen a sikeres és elismert vezér képét hordozta csak.

Valóban a betegségeinket Ő maga vitte és szomorúságunkat cipelte, és mi azt gondoltuk, hogy Isten érte utol és ragadta meg.
Mi a magunk útját jártuk, Ő az Isten útját, ami az volt, hogy a bűneinket, szenvedéseinket hordozza. Ez a gyógyulás forrása. Mint a kos, amit a pusztába engedtek cipelte, vitte el életünk negatív vonásait. És így jogosan nyújtottuk át Őt az Istennek, aki mintegy prédaként rávetette magát. ( Az erőszakos, rászabaduló, rátámadó Isten képe az Ószövetséget végigkíséri)

És ő profánná lett téve (át lett szúrva, szegezve) a mi vétkeink (hibáink) miatt és összetörve a bűneinktől, az ő csapása által lett shalomunk és gyógyulásunk, ő rendezte (korrigálta) ezeket.
A szent, az Istennek kiválasztott lett evilágivá téve, sőt ebben a világban is a legértéktelenebbé. Át lett szúrva, meg lett sebesítve, ami ezen túl megakadályozná, hogy Isten színe elé kerüljön. Egy személy elvitte az összes Istentől elválasztó dolgot és így a teljes Shalom, jólét, béke, teljesség, bekövetkezhet. Az igazi Sabbath, a pihenő napja, az Új teremtés új kezdet, beteljesedés. A kép paradoxona a sebek általi gyógyulás . Az önfeláldozás.

Az egész nyájunk tévelygett (egy emberként) fordult az útra (mindenki a maga útjára tért), és Isten őt támadta összes bűnünkért.
Rátámadt. Attack, váratlan, ki nem számított támadás, rajtaütés. Ha tudsz róla, hogy közeleg, akkor sem tudod mikor. Mintha eddig Isten mintegy a tenyerével gátat szabott volna a bűnök áradatának. Mintegy védőgátként, mert tudja, hogy ha nem lépne közbe, akkor rázúdulna az egész az emberiségre és egyetlen élő sem maradna. Most ez a bűnöktől feszülő kéz felemelkedik és egy csatornába, szabadon kiereszti az erőtömeget. A Szolga kiszolgáltatottan, mint amikor termeszeket engednek egy emberre egy pillanat alatt azok uralma és pusztítása alá kerül. A bűnök, mintha élő paraziták lennének „falják fel” a Szolgát.

Őt sújtotta ő pedig válaszként (sebzettként) nem nyitotta ki száját, mint a bárány, amikor vágóhídra viszik, mint a juh, néma volt, miközben mintha nyírnák (cut off-levágják) és nem nyitotta ki száját. Fogságból és ítéletből vitte el a generációja. Meditál: levágatott az élők földéből a nép vétke miatt érte a csapás.
A Szolga meditál, egyedül bízni tud, hogy volt értelme annak, hogy a küldetését végigvitte. Mint ahogy a nyírásnál itt is levágattatásról van szó. ettől a nemzedékkel nincsen és nem lesz kapcsolata. Visszatér az egyedüli Istennel való kapcsolatába.

És sírja a gonoszoké, nem olyan a halála, mint a gazdagoké, pedig nem tett rosszat, nem volt szájában hazugság.
És (de) Istennek kedve telt abban (lehajolt), hogy átszúrja és beteggé tegye, ha bűnné is tette, odaadja (zalog, valtsag)- ként nefes- et látni fogja utódait, napjait meghosszabbítja és tetszik neki, hogy általa gazdagítson.
Isten lehajolt és Ő áldozta fel/szúrta át a Szolgáját, minden, ami történik, az Ő akarata szerint van (ez ugyanolyan abszurd Izrael számára, mint az, hogy Isten a pogány népeket használja fel akarata teljesítésére). Emberi kezek által dolgozik, és nem akadályozza meg, mert a küldetés céljához ért, most csúcsosodik ki. Életereje életet ad az embereknek és Ő maga az isteni Shalom-ba tér meg, ahol bőség, elismerés, nyugalom veszi körül.

Lelkének (életének) munkájától/gondjaitól (-megszabadulva …eredményéből) látni fogja őket és ültetve lesz (hatalom). Igazakat igazít meg az ő ismeretében, és szolgám cipeli büntetésüket.Ezért járatom őt a nagyok és nemesek között és prédát osztok neki, mert nefes-ét halálra adta, bűnösök közé számoltatott és ő maga hordozta, vitte mindenki bűnét,a bűnök őt támadták meg.
Közvetlenül nem beszél a szolga feltámasztásáról. Boldog és beteljesedett életet ír le neki=Isten áldása. Ő, aki zsákmány volt zsákmányból részesül. A jutalmát megkapja. Hordozta, cipelte a bűnök súlyát, a bűnök őt támadják meg (!). Az egyensúly és béke helyreáll. A földön a bűnök elvétele igazi shalomot eredményez, és a Szolga is a maga Shalomját élvezi , mintegy jutalmat.

Ha elolvassuk a szolga élettörténetét és Krisztusra értelmezzük, akkor azonnal eltűnik előlünk a romantikus passiókép, amint egy gyönyörű vörös vércsepp gördül le Krisztus mozdulatlan arcán. Deutero Ézsaiás írása visszaránt bennünket a véres valóságba. Ahogyan Luther is ír a kereszt és a dicsőség teológusa kapcsolatáról itt egyértelműen a kereszt teológusa szemlélet jelenik meg. A világot reálisan látjuk. A bűn súlyos, a vétek megtorlást kíván, a büntetés fájdalommal, kitaszítottsággal jár. A szolga nem belibben a képbe és méltóságteljesen, diadallal úgymond felteszi az „i”-re a pontot, hanem teljes lényével elszenvedi Isten akaratát. Isten-tudata, Istennel való kapcsolata erősíti meg abban, hogy a küldetésének célja van. Az emberek bűne, betegsége és mindaz, ami elválasztja őket Istentől sehogy máshogy nem tüntethető el. Jutalma és sikeressége nem az emberek elismerése és azonnali felismerése lesz, hanem az, hogy Isten kárpótolja a szenvedésért. Valóságos szenvedés után valóságos shalom jön számára.

Keresztre feszitettek, felszurtak, mit lepket egy parafatablara. Ami Istenbol megfoghato volt megkinoztak es fogva tartottak. Csak azt nem tudtak, hogy ahogy a lepke halalaval nem szuntetik meg a repules, a szabadsag,a szinek es a napsutes letet, ugy az ember Jezus halalaval sem tudtak megszuntetni az Isten mindehatosagat, szeretetet es jelenletet.