Csík, Majorosi Mariann, Presser, Kiss: Most múlik pontosan

Láss, ne csak nézz! - pünkösd 2012

„Azután kitöltöm majd lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak.  Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm lelkemet abban az időben. Csodás jeleket mutatok az égen és a földön: vért, tüzet és füstoszlopokat.” Jóel 3,1-3

Amikor hazafelé megyek este, a nap végén, és a fák lombjai között felnézek a csillagos égre, mindig gyorsan megkeresem a szememmel a Nagy Göncölt, a Sarkcsillagot és az Oriont. A nagyváros közepében nem látszanak a város fényeitől, de a XVI. kerületben tiszta az ég. Emlékszem, amikor először mutatták meg nekem a csillagképeket. Sok-sok alkalmon keresztül csak néztem az eget, néztem a csillagokat, de nem tudtam összerakni őket, nem láttam belőlük a csillagképet. Sokáig guggoltak mellettem, kinyújtották a kezüket és így irányították a tekintetemet oda, ahol meg kellett volna látnom a csillagképet. Időbe telt, mire megláttam az első hullócsillagot is.

Miért is mondom el ezt ma nektek kedves Testvéreim? Azért, mert a mai pünkösdi ünnepen Isten igéje a Szentlélek számos ajándéka közül a LÁTÁS ajándékát emeli ki. Azt a látást, ami a Szentlélek eljöveteléig csak néhány embernek, kiválasztottaknak - prófétáknak, királyoknak - adatott meg. Azt a különleges látásmódot, amivel az Istent és az Isten tervét, munkáját felismerték egyesek a világban, az emberek életében. Mint amikor a csillagok összeállnak csillagképpé.

Ha valaki meg akarta tudni az Isten akaratát, tudni akarta, mi Isten terve vele, az elment a paphoz, vagy a prófétához, akit héberül Nábinak hívtak, ami annyit jelent, hogy „LÁTÓ”. Esetleg megkeresték a prófétaasszonyokat, hogy útmutatást kapjanak, miként éljék az életüket. Mert az egyszerű ember nem tudott olvasni a jelekben, a körülötte zajló eseményekben. Nem volt válasza a kérdésre: merre tovább? Pünkösdkor ez változik meg. Ezen túl nem csak a néhány kiválasztottnak, hanem mostantól kezdve minden embernek megadatik - férfinak, nőnek, idősnek, fiatalnak, szolgának és szolgálólánynak – hogy meglássa Isten terveit. Megadatik mindenkinek, hogy „LÁTÓ” legyen, és így ne legyen szüksége senkire és semmire ahhoz, hogy megtudja, merre kell tovább mennie.

Jóel próféta így ír:

A fiak és lányok prófétálni ( Nábi - látni) fognak.

A vének álmot látnak.

Mindenki csodás jeleket: vért, tüzet és füstoszlopokat fognak látni.

Amikor kitöltődik a Lélek, akkor mindenben, amire eddig csak néztünk, kirajzolódik az Isten terve. Amikor megtér az ember, amikor veszi a Szentlelket, akkor hirtelen úgy érzi minden Istenről szól, és nem érti, miért nem vette eddig észre. Istenről beszélnek a tévében, a rádióban, olyan problémák kerülnek felszínre, amikre a Bibliából választ nyerhet. Meglátja Istent önmagában, ahogy győz benne, ahogy küzd benne. Az Isten ujjlenyomatát látja meg a másik emberben. A világ számtalan alkotása, eseménye kezd összeállni egy képpé, és képes lesz meglátni a mindent összekötő Isten akaratát, tervét, szeretetét. Látja az utat, amin járnia kell, tudja a döntést, amit hoznia kell. Érzi, mire adja Isten az áldását, mi az ő terve az adott élethelyzetben. Tudja, merre kell tovább mennie.

És ki az, aki ne vágyna erre? Ki ne érezte volna már azt közülünk, hogy ez nem is olyan egyszerű: felismerni az Istent és az ő akaratát, tervét az életünkre, a jövőnkre nézve? Hogyan tovább?

Életünk darabjai, mint a különálló csillagok nem mindig állnak össze egy képpé.

Van, amikor valami eltakarja azt. Mint a csillagot a felhők, úgy egy-egy nehézség, anyagi gondok, saját makacsságunk, magányunk, betegség vagy gyász eltakarhatja az Isten tervét az életünkben, és nem tudjuk hogyan tovább. Listát készítünk, átgondoljuk, másokat megkérdezünk, de nem tudjuk, merre visz, merre vigyen az utunk.

De az is lehet, hogy egyszerűen nem tudjuk, mit figyeljünk. Mint ahogy először nem tudjuk milyen alakú is a csillagkép, amit mutatni akarnak nekünk. Amikor már készek lennénk arra, hogy elinduljunk valamerre, mint egykor Ábrahám, bárhova, de nem tudjuk, merre kell menni. Pünkösdkor, ha vesszük a Szentlelket, akkor életünk apró csillagpontjai összeállnak és kirajzolódik benne az Isten akarata, az az út, amin járnunk kell, az irány, amit követnünk kell, ami a jövőbe mutat.

A Szentlélek az, aki összeköti a szálakat. Ő az, aki betöltve a szíveinket vezeti a tekintetünket, hogy meglássuk azt, ami eddig összekuszálódva, értelmetlenül állt a szemünk előtt.

2012-ben, ezen a Pünkösdön is megtörténik velünk a csoda, ha kérjük: látók lehetünk, álmokat láthatunk, megláthatjuk a csodás jeleket, és életünk darabjai, mint a csillagok összerendeződnek. És akkor már nem csak nézni fogunk, hanem látunk is.

Mustízű prototípus pünkösdi igehirdetés :-)

Lelkes akadálymentesítés

Megyek a Duna part felé és haladok a keskeny utcákon. Az egyik bank előtt félig belenyúlva az amúgy is keskeny járdába erős katonai vászonnal letakarva egy nagy ormótlan tárgy állt. Közelebb érve vettem észre mellette a feliratot és tudtam meg, hogy nem más az, mint a mozgássérültek részére fenntartott lift kibontatlanul, ami akadálymentessé teszi a bankba való bejutást. Nem úgy nézett ki, mintha bármikor is használták volna. Ha kerekesszékes lennék valószínűleg tehernek érezném, hogy kibontassam a becsomagolt gépezetet, könnyebbnek tűnne valakit beküldeni, hogy elintézze az ügyeimet. Elméletileg akadálymentesítve van a bank és a mozgáskorlátozottak szabadon használhatják, de gyakorlatilag…. 

 

Nem csak a mozgáskorlátozottak ismerik azt az érzést, amikor elméletileg minden adva van, hogy szabadok legyünk, és azt tegyük, amit szeretnénk, de gyakorlatilag mégsem így áll a dolog.  Szabadságra vágyunk, de valljuk be hányszor nem érezzük szabadnak magunkat! Hányan éreztük már úgy, hogy a látszat ellenére akadályok sokasága tornyosul fölénk és a vágyott szabadság habár kéznyújtásnyira, van is, mégis elérhetetlennek tűnik? A törvények szerint szabadok vagyunk. Bármit mondhatunk, bárhova mehetünk, szabadon dönthetünk az ügyeink felől. De gyakorlatilag? Nem döntünk, hanem döntenek felettünk, a választási lehetőség csak látszat: a munkahelyi kritériumok, az országvezetés egy betegség, a saját korlátaim, félelmeim valójában csak egy utat engednek járhatónak vagy egyszerűen, elzárják az utat. Olyan sokszor behódolunk a látszólagos személyi, tárgyi körülményeknek és sóhajtva azt mondjuk: ez van, nem tehetünk semmit, ki vagyunk szolgáltatva. Hol van ekkor a mi hitünk? Hogy van bennünk az a Szentlélek tűz és erő, ami megtelít bennünket, ami felszabadít és megerősít abban, hogy semmi és senki sem nagyobb a mi Istenünknél.

Belső korlátok és külső akadályok beszűkítenek minket. Mintha lelkileg vagy fizikálisan mi is mozgáskorlátozottak lennénk. 

Nem a mai kor hozza ezt az érzést, hanem a pünkösdkor várakozó tanítványok is ezt érezhették. Jézus megjelent a tanítványoknak és azt mondta, várjanak. Várjanak, várjanak, amíg eljön rájuk a Szentlélek. A tanítványok azt sem tudják, eszik vagy isszák, de úgy tesznek, ahogy Jézus kéri. És hiába a feltámadás bizonyossága, hiába Jézus mindent legyőző istensége, ők csak fent ülnek a felső szobában, Mária és az asszonyok gondoskodnak róluk, egyre gyűlik a tömeg ők, pedig ki nem mozdulnak a szobából. Nincs mozgásterük, pedig senki sem bilincselte meg őket vagy tiltotta meg nekik. Elméletileg szabadok, az ajtók sincsenek zárva, bármikor kimehetnének. Úgy tűnik akadályok vannak mindenhol és nem tudnak kijutni az utcára. Akadályok kívül és belül.

Kívül. Ha kilépnek az utcára a zsidók meglincselik őket, a rómaiak gyanúsan mennek utánuk, a felgyülemlett tömeg gúnyolja vagy értetlenül néz rájuk: ők, akik nem egy-két napot, hanem hosszabb időt töltöttek Jézussal, most bezárkózva ülnek a szobában és várják a csodát.

De nem csak kívül, belül is tele vannak akadályokkal. Félelem és bizonytalanság. Kapaszkodás és egymásban erő és támaszkeresés. Mert tele vannak belső akadályokkal is.

Van szabadság, amit a világ nem adhat, hanem csakis a Szentlélek.

Azt a szabadságot, amely lerombol és átlép minden akadályt és kitágítja az életterünket. Egészen annyira, hogy érezni fogjuk, hogy az életterünk és az életünk nem csak ere a földi 70-80 évre korlátozódik, hanem sokkal tovább tart. És aki ebből a perspektívából látja az életét, annak a napi akadályok már nem is tűnnek olyan áthághatatlannak, a földi korlátok nem is magasodnak olyan nagyon felénk.

A kérdés mit teszünk?

Legyünk pünkösdi tanítványok. Várjuk imádkozva a Jézus által megígért Lelket, aki elvezet az igazságra, aki vigasztal és bátorít, aki megerősít és minket betöltve életet ad nekünk. Aki minden akadályt elhárít, és külső-belső szabadságra vezet el bennünket, mert az Isten országa realitás lesz és megértjük, hogy földi korlátok azt nem szűkíthetik be. Ha csak egyszer is vágytunk arra, hogy szabadnak érezzük magunkat, valóban szabadnak, nem kiszolgáltatottnak, sarokba szorítottnak vagy sodródónak, akkor kérjük, kérdd te is, hogy jöjjön el hozzád vagy töltsön be téged (újból) a Lélek. Felfrissítsen, megújítson, az Atya akaratára ráhangoljon, élettel töltsön meg. Csak kérjük, hogy jöjjön el hozzánk és várjunk. Ha kell egy napot, ha kell kettőt, kitartóan, bízva. Várjuk azt, aki bátorságot az élethez, kétkedés nélküli hitet és vágyat a tanúságtételre, hogy elmondjuk mennyire szeret minket az Atya és mit tett értünk Jézus, és hogy benne és csakis benne van az a szabadulás, amire minden ember vágyik. Várjunk az Isten Lelkére, mert ő jönni fog. Jöjj Szentlélek Úristen, töltsd be szíveinket bőven…! Már itt is van. Ámen.

Ötletek:
Adakozás
1. élet-vér: véradás, szervadományozás
2. tudás: korrepetálás, menekültek segítése a tanulásban, szakmai napok (ki-ki a saját szakmájában tanácsadás)
3.idő: babysitterkedés, hogy a szülők elmehessenek egy estére pl.
4. pénz: adománygyűjtés

Lelkész-műhely:
Variációk egy témára: A kazuális és speciális igehirdetések homiletikája-prédikációírás, források
Műhelyek:
*Temetés, élet vége
*Keresztelés, élet eleje
*Emlékezzünk: keresztelési, házasságkötési emlékünnepek
*Áldások: Sír, épület,emléktábla
*Nemzeti ünnepek

Köszönöm. Köszönöm a hordozást. Köszönöm a kísérést. Köszönöm a csiszolást és megpróbálást. köszönöm, hogy mellettem voltatok.Most amikor egy szakasz bezárul, köszönöm, hogy szurkoltatok. A pálya mellett lelkesítve, velem futva, velem nevetve és velem sírva,mellém ülve meghallgatva és átkarolva. Elviseltétek a kitöréseim, a cinizmusom, a megfáradásom. A túlpörgésem, a nagyképűségem, a látszani és hallatszani akarásom.-mert volt elég. Köszönöm, hogy elfogadtatok és szerettetek,ilyen felemás úton levőnek. És köszönöm, hogy tanulhattam tőletek: hogy ha hisznek az emberben,akkor nagyobb dolgokat is megtud tenni, mint gondolná. Megtanítottatok bízni a másikban. Köszönöm, hogy láthattam az utatokat, hogy láttam hogyan éltek szeretve az Istent és átélve-megélve a nagybetűs Élet kisbetűs napjait. 2001-ben kezdtem el a teológiát és most érek a végére,körbejárva és pluszutakkal,fekvőrendőrökkel és kátyúkkal. Alagutakkal és hegymászással. Beértem az útra,ami most már lassan csak egyfelé visz. És megnyugodtam. Megpihentem már magától a döntéshozataltól is. És érzem, hogy szeret az Isten . Csak ne engedjétek elfelejtenem:  hol a helyem Istennel szemben: Ő az Úr! És hol a helyem Veletek szemben: egymást magatoknál különbnek tartsátok. Csak ne engedjétek elfelejtenem, hogy alázatos legyek.