Köszönöm. Köszönöm a hordozást. Köszönöm a kísérést. Köszönöm a csiszolást és megpróbálást. köszönöm, hogy mellettem voltatok.Most amikor egy szakasz bezárul, köszönöm, hogy szurkoltatok. A pálya mellett lelkesítve, velem futva, velem nevetve és velem sírva,mellém ülve meghallgatva és átkarolva. Elviseltétek a kitöréseim, a cinizmusom, a megfáradásom. A túlpörgésem, a nagyképűségem, a látszani és hallatszani akarásom.-mert volt elég. Köszönöm, hogy elfogadtatok és szerettetek,ilyen felemás úton levőnek. És köszönöm, hogy tanulhattam tőletek: hogy ha hisznek az emberben,akkor nagyobb dolgokat is megtud tenni, mint gondolná. Megtanítottatok bízni a másikban. Köszönöm, hogy láthattam az utatokat, hogy láttam hogyan éltek szeretve az Istent és átélve-megélve a nagybetűs Élet kisbetűs napjait. 2001-ben kezdtem el a teológiát és most érek a végére,körbejárva és pluszutakkal,fekvőrendőrökkel és kátyúkkal. Alagutakkal és hegymászással. Beértem az útra,ami most már lassan csak egyfelé visz. És megnyugodtam. Megpihentem már magától a döntéshozataltól is. És érzem, hogy szeret az Isten . Csak ne engedjétek elfelejtenem:  hol a helyem Istennel szemben: Ő az Úr! És hol a helyem Veletek szemben: egymást magatoknál különbnek tartsátok. Csak ne engedjétek elfelejtenem, hogy alázatos legyek.